e-Hírharang 4. szám | Page 23

e-Hírharang

23

Felsős sikerek

Az Országos Általános Iskolai Tanulmányi Verseny német nyelvből a 7. és a 8. évfolyamot érinti. A verseny három fordulóból áll, az iskolai és a megyei forduló az írásbeli, az országos döntő a szóbeli készséget méri. Mivel a verseny színvonala jóval a tananyag szintje felett van, nagyon sok mindent kell külön megtanulni, begyakorolni.

Ebben az évben 5 diákunk indult: Pálfay Dániel és Sásdi Bendegúz a 7/III-ból (Szarka Judit tanítványai), valamint Gácsig Fanni, Nikodém Sára és Pusztai Benedek a 8/IV-ből. Szakkörökön és otthoni feladatokkal készültek a gyerekek, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Dani, Sára és Benedek bekerültek a megyei döntőbe. Innen végül Bendeket hívták be az országos döntőbe. Folytatódott a készülés, képleírást, idegen szöveg olvasását, összefoglalását és társalgást gyakoroltunk majdnem mindennap. Emellett Benedekkel német szakos édesanyja is foglalkozott otthon. Május 18-án utaztunk Szolnokra, a döntő helyszínére és 19-én került sor a megmérettetésre. Pusztai Benedek végül a 16. helyet szerezte meg, egy nagyon szoros versenyben, olyan mezőnyben, ahol sok társa lényegesen magasabb óraszámban tanulja a nyelvet. A hazaúton megállapítottuk: sokat dolgoztunk és megérte!

Jankowska Ágnes német szaktanár

Mátrai Levente (2005)

2016-2017-es tanév sporteredményei

Győri Úszó Sportegyesület

Edzői: Farkas András és

Sebestyén Balázs

12 verseny:

ebből 6 nemzetközi,

54 leúszott versenyszám,

6 aranyérem,

8 ezüstérem, 4 bronzérem

28 egyéni csúcs

Örömhír