Ha megkeveredsz a dátumokban, az nem feltétlenül a te hibád. Jól gondolod ugyanis, hogy a Mikulásnak köze van a december 6-i Miklós névnaphoz. A mürai Nikolas, avagy a később szentté avatott Miklós püspök ugyanis valójában maga volt az első Mikulás.
Az időszámításunk szerinti 270 és 343 között élt Miklós gazdag család sarjaként örökségét Isten szolgálatába akarta állítani. Úgy döntött, a pénzzel segít a rászorulóknak. A Mikulás első ajándékozását érdekes történethez kötik. Amikor Miklós meghallotta, hogy a szomszédságában élő család feje kénytelen három lányát az utcára küldeni, mert már élelemre sem futja szűkös bevételeikből, egyik éjjel titokban az ablakon keresztül zsebkendőbe csomagolt aranyat dobott a házba. Az apa másnap reggel találta meg a pénzt, így – Istennek hálát adva – lányait megkímélhette a megaláztatásról, és kiházasíthatta őket.
Szent Miklós halálának napja éppen december 6-ra esett, így ezen a napon avatták őt sok száz évvel később szentté, és Magyarországon ezen a napon ünnepeljük a Miklós névnapot is.
http://sulihalo.hu/component/content/article/8354-honnan-ered-a-mikulas-telapo-hagyomany
Mint minden évben, az idén is ellátogatott iskolánkba a Mikulás december 6-án. A tornateremben vártuk dalokkal, versekkel, táncokkal, meg is érkezett, és mindenkinek hozott ajándékot.
Honnan jön a mikulás?