Csengettyű_2018_oktober Csengettyű_2018_oktober | Page 10

A nyolcadik osztály 15 tagja hetényegyházi táborban vehetett részt.

Október 15-én, azaz hétfőn indultunk 8:30 körül. A csengődi önkormányzati buszokkal jutottunk el a tábor helyszínére, mely egy erdő középen volt. Az első napon ismerkedtünk a Vackor Vár Erdei Iskola területével. Összebarátkoztunk a tábori kutyával, Csipesszel. Amint megkaptuk szobáinkat, mindenki berendezkedett, utána pedig kezdődhettek a programok. Már aznap biztosítottak számunkra ebédet, uzsonnát, vacsorát. Este teljes sötétségben elindultunk az erdészekkel túrázni, hogy bebizonyítsák, hogy igen is látunk a sötétben. Egy körübelül 20 perces túra után elérkeztünk a csillagászat helyszínére. Megnézhettük a Göncöl-szekeret és különböző csillagképeket is kerestünk.

A második nap megmutatták az erdészek életüket, munkájukat és feladataikat. Emellett a vadászok is megtették ugyanezt. Érdekes volt hallani/látni, hogy a vadászok és az erdészek mennyire tisztelik és szeretik a vadállatokat. A délután folyamán kipróbálhattuk a lövészetet, íjászatot és a keresztdobást is. Estefelé ellátogattunk egy helyi múzeumba.

A harmadik nap volt számunkra a legizgalmasabb. Délelőtt résztvettünk kézműves foglalkozáson, foglalkoztunk erdészi ismeretekkel, ezen belül volt szó gyógynövényekről, ehető-mérgező termésekről, fákról stb. Délután vadállatok agancsáról-szarváról nézhettünk meg egy kiállítást. És eljött a hét legizgalmasabb programja, a bátorságpróba. Az erdő közepe volt a kiinduló pont, melytől vissza kellett jutni a tábor központjába, azaz a főépülethez, méghozzá egyedül! Ez még annyira nem is lett volna durva, ha nem állítottak volna kifejezetten arra a célra embereket, hogy megijesszenek mindket. Nehezen, de mindenki túlélte :D

Mindenki bánatára, de elérkezett az utolsó nap. Délelőtt fegyverekkel foglalkoztunk, délután pedig csoportversenyeket rendeztek. Volt tuskó hajítás, lövészet, kötélhúzás stb. Körübelül 3 óra körül érkeztek meg buszaink és 4 :30-5 körül érkeztünk haza.

Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon élveztük a tábort és sok élménnyel, tudással gyarapodtunk. Köszünjük a KEFAG-nak, hogy biztosította a tábort. És nem mellesleg köszönjük igazgató bácsinak, hogy a mi osztályunkat választotta.

Hatalmas élmény volt!